Életrajz

Tornyai Péter 1987-ben született Szegeden. Zeneszerzői tanulmányait Huszár Lajosnál és Fekete Győr Istvánnál kezdte. 2012-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Jeney Zoltán növendékeként diplomázott. A zeneszerzéssel párhuzamosan ugyanitt hegedű szakot végzett Kertész Istvánnál. Kamarazenét Arnóth Balázs, Csalog Gábor, Rolla János, Wagner Rita irányításával tanult. 2012 novemberétől a római Conservatorio di Santa Cecilián folytatott ösztöndíjas tanulmányokat Matteo D’Amico vezetésével. 2013-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója, 2015-től a zeneszerzés tanszék óraadó tanára.

Gyakran játszik klasszikus és kortárs zenét hegedűsként és brácsásként egyaránt különböző kamaraegyüttesekben (THReNSeMBle, Rondo Quartet, Ludium Együttes, Classicus Ensemble – a CEU rezidens együttese, Qaaartsiluni Ensemble).

2013 óta az Anima Musicae Kortárs Zenei Műhely művészeti vezetője.

A CentriFUGA Kortárszenei Műhely és a Hermina Galéria Hang-kép alkotócsoportának alapító tagja.

2010-ben 2. díjat nyert az országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen.

1., 2. és 3. díjakat szerzett  a Zeneakadémia Zeneszerzőversenyein, 2008-ban megnyerte a Szépművészeti Múzeum zeneszerző-pályázatát. 2010-ben az ausztriai ISA nyáriakadémián – a Klangforum Wien által odaítélt – zeneszerzői díjat kapott. A Stadler Quartet által bemutatott vonósnégyeséért 2010-ben Gerhardus-díjban részesült a szegedi Szent Gellért Fesztiválon. QuatreQuatuors című darabja a 2011-es Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny kamaraegyüttes kategóriájának első díjasa lett. Felkérést kapott az I. Nemzetközi Végh Sándor Vonósnégyes Verseny kötelező darabjának megírására. 2012-ben vonószenekari darabja (Ach Gott und Herr) 1. díjat kapott a bécsi Konzerthaus „Towards the Next 100 Years” elnevezésű zeneszerzőversenyén. 2013-ban az Új Magyar Zenei Fórum 2. díjasa volt, és megkapta az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány különdíját.

2013-ban Kodály zenei alkotói ösztöndíjban részesült.

2016-ban az ostravai GENERACE Zeneszerzőversenyen - 1. díjat, 2017-ben 2. díjat szerzett.
Szintén 2016-ban Junior Príma díjjal jutalmazták,  2017-ben Artisjus-díjjal tüntették ki “Az Év Junior Komolyzenei Alkotója” kategóriában.
A 2017-es UMZF zenszerzőversenyen a nagyzenekari kategória 1. díjasa.

Részt vett Csapó Gyula, Johannes Schöllhorn, Nigel Osborne, Krzysztof Penderecki, Larry Polansky, Louis Andriessen, Fabio Nieder, Marc André, Eötvös Péter, Luca Francesconi, Heinz Holliger és Kim Kashkashian kurzusain.

Darabjai elhangoztak Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Ausztriában (a bécsi Musikvereinban és Konzerthausban), Svájcban, Németországban, Olasztországban, Hollandiában, Lengyelországban, Finnországban, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon.